A külügyminiszter kukából kihalászott zakójában persze az a legmurisabb, hogy minden bizonnyal órák hosszan nyomozták idegesen, hogy melyik libériás komornyik volt ennyire meggondolatlan, pedig ez a zakó még jó lett volna kutyázós rongynak. Ez ugye a "daráljon le egy kiló bélszínt, a macskámnak viszem" effektus. Mi azonban itt a blogon politikával legfeljebb érintőlegesen, leginkább pedig üzleti, szervezeti kríziskommunikációval foglalkozunk, úgyhogy koncentráljunk most a gyártóra.

A Silka nevét aligha ismerték különösebben sokan ebben az országban ma reggelig. Délutánra meg már a tulajdonosi szerkezetet, a bevétel-kiadás főösszegét, üzlethelyiségek elhelyezkedését, üzleti stratégiáját, vissza nem térítendő támogatásainak mértékét is összeszedték a gondos újságírók. Ilyen sikert elérni a PR területén, ha nem is példa nélküli, mindenképpen a ritkaságok közé tartozik. Félreértés ne essék: nem (kizárólag) cinikusan gúnyolódunk. A reputációs krízisekről mindig elmondjuk, hogy egyúttal nagy potenciált, lehetőségeket hordoznak magukban. Akár a márkaismertség azonnali és drasztikus megnövekedésében, akár a krízis gondos és felelős kezelésében, akár - mint ahogy várhatóan most is történni fog - hogy maga az ügy nem marad meg a fejekben túl hosszan, de a márka neve ismerős lesz már sokak számára. Ezzel a váratlan lehetőséggel akár jól is élhet a cég.

A másik örök igazság, ami újra és újra beigazolódik: egy cégvezető, márkatulajdonos sohasem úgy fekszik le a baj előtti este, hogy másnap délelőttre összeomlik a világ. Nincs az az alapos kríziskommunikációs forgatókönyv, ami számolna egy gondatlanul kikukázott luxus-zakóval. Ezek az esetek derült égből villámcsapásként jönnek, ez pedig bénítóan hat, különösen egy olyan márka, cég esetében, ahol nincs meg a kellő rutin, vagy tréning a helyzetek higgadt kezelésére.

Még egy érdekes tanulság levonható. A gyártó magától értetődően a megrendelőjéhez, ügyfeléhez, vásárlójához marad lojális. Ezt a Silk is megtette és helyesen tette. Semmilyen információt nem ad ki ügyfelei rendeléseiről, hiszen ezzel rögtön elvesztené azok bizalmát, akikből él; az ügyfeleiét. Még a legnagyobb médianyomás közepette is ki kell tartani, pedig ez sokszor rendkívül nehéz. Ha nem is szabóságok esetében, de máskor még a titoktartási szerződések is szabályozzák azt, hogy ki mikor nyithatja ki a száját. 

Záró gondolat: vegyük azért észre, hogy az egész ügy meglehetősen abszurd, lényegében egy pszeudó botrány, ha a főszereplő nem lenne ennyire kitett, és a feltételezett vagyonosodás miatt ennyire támadt személy, szegény Silka békéje is tovább tartott volna. Fröccsen a sár.

---

ha érdekel a kríziskommunikáció, ne felejts el feliratkozni a Spindoc Kríziskommunikációs eMagazinra itt. Kéthetente jön is az új kiadvány.