Két fontos alapvetés a nyilvánosságra került Panama-iratok vonatkozásában. 1. offshore céget létrehozni, tulajdonolni, működtetni önmagában nem bűncselekmény. 2. attól önmagában, hogy offshore céget hozok létre, tulajdonolok, működtetek, sajnos még nem leszek milliárdos. Ezt a két megfontolást is érdemes fejben tartani, amikor a globális offshore lovagok és lovaginák viselt dolgain hüledezik a világsajtó.
Az adóelkerülésre, adóoptimalizálásra törekvő világcégek és világgazdagok tevékenységében alapvetően több a morális, etikai körülállás, mint a jogi. (És mindkettő mögött a gazdasági körülállások vannak.)
Mi magunk is foglalkoztunk itt a blogon az adóelkerülés etikai vonzataival, amikor éppen Starbucks nagy-britanniai nem-adózása került a hírlapok címlapjaira. Kétségtelen, hogy a legálisan folytatott adóoptimalizálás reputációs kockázatot jelenthet: a közvélemény könnyen ütközik meg azon, hogy dollármillióktól, milliárdoktól esik el a nemzetgazdaság egy amúgy is elképesztően profitáblis cég "spórolásán". Hasonló a megítélés egyébként ahhoz, amikor Gérard Depardieu vált hazát a kedvezőbb adószabályok miatt, vagy hasonlóan tesznek az élsportolók és más szupergazdagok. Mielőtt nagyon pálcát törnénk az ilyen módon nyerészkedők felett, érdemes felidézni, hogy a magyar költségvetést is egy rejtélyes, Magyarországon 0 főt foglalkoztató, amerikai - onnan nézve - "offshore" leányvállalat rántotta immár másodszor egyenesbe egy váratlan, 500 milliárd forintos adóbefizetéssel...
A józan gazdasági megfontolások mellett, vagy azokkal összhangban fontos indok az offshore-ozás kapcsán, hogy a súlyos vagyonokat, roppant pénzmozgásokat így el lehet rejteni valamelyest a vizsla szemek elől, a vizsla szemek közé értve persze az egyes adóhatóságokat is. Nyilván a politikai és maffia/pénzmosási vetületeket is inkább itt érdemes keresni. Ilyenformán pedig a legnagyobb reputációs veszteséget valószínűleg éppen azok szenvedik el, akiknek a diszkréciójában többé nem lehet megbízni, jelen esetben az adatvesztést elszenvedő panamai ügyvédi iroda, de emlékezhetünk éppenséggel a közelmúltban zajló német-svájci banktitok vs. nyilvánosság érdeke szkanderre is.
Nem kizárt persze, hogy a világraszóló botránynak lesznek súlyos következményei is. Az izlandi kormányfő nyaka körül például szorul a hurok, Lionel Messi is magyarázza a bizonyítványt, de a nagyobb kutyák csak röhögnek a markukba. Nyugodt alvásukat, és persze átgondolt kríziskommunikációjukat két aspektus is támogatja. Egyrészt az, hogy ezek az ügyletek rendkívül bonyolultak, a közvélemény döntő hányada az első sor után elveszti a fonalat és az érdeklődését is. (Ez a bonyolultság a rendszer lényegi eleme.) Másrészt olyan felfoghatatlanul nagy tömegben kerülnek ki egy csomagban információk, hogy ezeknek a böngészése tényleg tű a szénakazalban, így a porhintés, dezinformálás és zavarkeltés gyerekjáték. A Wikileaks iratok, vagy épp Hillary Clinton kikerült levelezéséhez hasonlóan: a dömpingmennyiség zsugorítja az információérték ütőképességét.
- Bélyeg
- Bélyeget gyűjtöttem.
- Papa hozott egyszer egy kilót.
- Azóta nem gyűjtök bélyeget.
(Siv Widerberg, in: Ami a szívedet nyomja - svéd gyermekversek)
---
ha érdekel a kríziskommunikáció, ne felejts el feliratkozni a Spindoc Kríziskommunikációs eMagazinra itt. Kéthetente jön is az új kiadvány.
Utolsó kommentek