Forrongnak a rajongók: a népszerű kultzenekar egy tál lencséért eladta a becsületét és feladott mindent, amiről a munkássága szólt. Csalódott rajongók tömegei fordítanak hátat addigi kedvenc bandájuknak és fogadják meg, többet nem mennek el koncertjeikre. Ja, bocs, 1997-ben vagyunk, az özönvíz (Facebook) előtti időkben és a Kispál és a Borz nevű együttesről van szó, amely nevét és hangszerelését adta egy bizonyos Csinibaba című film retró slágereinek feldolgozásához. Bármilyen egyezés a hét legnagyobb botrányával viszont nem csak a véletlen műve.
Jó, ez most nem sima underground kulturális finnyáskodás a mainstream, vagyis a megvetendő kommercionális kultúrával szemben, hanem "politika", és nem is 97-et írunk. Ami - legalábbis kommunikációs szempontból - közös a tusványosi fellépés miatt megráncigált Quimby és a Kispál húsz évvel (!) előtti esete között az egy érdekes marketing jelenség; jelesül, hogy ma már a "márka" közösségi tulajdon lett. A szurkolók, rajongók úgy érzik, beleszólásuk van a focicsapat mezszponzorának személyébe, a termék reklámkampányának hangvételébe, fesztiválmegjelenésébe, bármibe, hiszen a márka közös tulajdon. Még akkor is, ha az "ezerfejű" közönség korántsem homogén, és homlokegyeneset eltérően láthatják a világ dolgait. De mindegyikük a márka törzsrajongójának és részesének érzi magát. Nem volt ez mindig így, de most már egyre ígyebbül van: erről a márkák is jócskán tehetnek, nem csak a közösségi média.
Nomármost, ami a konkrét esetet illeti, kríziskommunikációs aspektusból legalábbis. Egyfelől arra érdemes gondolnunk, hogy a brandek krízisei a legritkább esetben előzmény nélküliek. A szervezetek esetében létezik egy krízismegelőzést (és aztán a feldolgozást) segítő válságforgatókönyv, egy több évtizede működő zenekar esetében ezt hívhatjuk rutinnak, tapasztalatnak is. A Quimby (és menedzsmentje) a botrányt okozó fellépés előtt mérlegelhette, hogy a tusványosi szerepvállalás jár-e, és ha igen, miféle kockázatokkal. A kockázatelemzés, ha volt, azt dobta ki, hogy a buli vállalható. (Tegyük hozzá: politikai ügy és még nagyobb botrány akkor lett volna, ha nem csak fű alatt, de mondjuk nagydobra verve nem vállalják el a fellépést. Az valóban politikai állásfoglalás lett volna.)
Hogy az "ügyből" mégis botrányt lehetett faragni, az több, mint tanulságos. A fellépők sora (line up) semmiben sem tér el bármelyik nyári fesztiválétól, amelyből ráadásul Erdélynek értelemszerűen jóval kevesebb jut, mint a magyarországi rajongótáboroknak. És az eddigi beszámolók szerint a Quimby sem pro, sem kontra politikai gesztust nem gyakorolt, mikor 10 ezer erdélyi fiatal előtt bulit tartott. A botrányhoz leginkább az járult hozzá, hogy július második felében a fű nem terem, ez az uborkaszezon legjava, ilyenkor a teljes hazai sajtó úgy várja a tusványosi "szabadegyetem" sarkos,hetekig idézhető mondatait, mint egy utolsó szalmaszálat, amivel nézettséget, látogatottságot lehet generálni egészen a megváltó augusztus 20-ig. .
Az együttes kríziskezelése arányos és megfelelő volt: gyorsan, hivatalos állásponttal reagáltak, ráadásul a botrány eszkalálódásának helyén, a megfelelő csatornán, ami jelen esetben a Facebook volt. A közlemény szövege jól faragott, a rajongótábor - és a zenekar - közös nyelvén, kulturális síkján fogalmaz. Kritika lehet, hogy minden "irányban" teljesíteni akar, emiatt jóval hosszabb, mint ami indokolt. Egy hosszú közlemény szavanként exponenciálisan több támadási felületet ad... Dicsérendő, hogy a hivatalos közleménnyel részükről letudottnak tekintik az ügyet, bocsánatot pedig végképp nem kértek, furcsán is nézett volna ki, ha az elvállalt koncert után a rajongótáboruk egyik felét lenézve, egy másik felének gesztust téve védekeznének. Ha az eset miatt bármiféle -érzékelhető és tartós - lemorzsolódás lenne, azon azért csodálkoznánk. És mindjárt vége a nyárnak, jöhetnek a valódi botrányok...
---
ha érdekel a kríziskommunikáció, ne felejts el feliratkozni a Spindoc Kríziskommunikációs eMagazinra itt. Kéthetente jön is az új kiadvány.
Utolsó kommentek