Kilépett az állományából egy rendőr - egy fiatal munkavállaló, aki egy időben az arcát is kölcsönözte a szervezeti toborzáshoz. A fiatalember csalódottan arról ír, hogy akármekkora álma is volt, hogy rendőr lehessen, nem elég a tisztességes megélhetéshez, amit a munkaadója biztosít, és még reménye sincsen többre a belátható jövőben. Ez típusra az egyik legnagyobb fajta pofon, amit egy munkaadó csak nyilvánosan kaphat.  

Egyre több cég és intézmény használja toborzási célra saját munkavállalóit, egyre többen ismerik fel, hogy a leghitelesebben azok tudják megjeleníteni a szervezetet, akik nap mint nap ott dolgoznak, képviselik a munkáltatói értékeket. Lojális és elégedett munkavállalók. Kemény üzenet, ha a plakátarc lelép a plakátról, méghozzá pont olyan üzenettel, aminek az ellenkezőjét próbálták általa és vele hirdetni. 

Itt a blogon is írtunk már róla sok évvel ezelőtt, miért rizikós egy márka számára, ha valós személyeket, celebritásokat alkalmaznak márkanagykövetnek. Akkor éppen Szulák Andreát cserélte le az Activia egy zoknibábra - ennek apropóján gondolkoztunk el azon, mennyivel kisebb rizikót jelent olyan fiktív lényt reklámarccá tenni, akivel biztosan az fog történni, amit mi akarunk, A márkanagykövetek gyakran rakoncátlanok, saját ügyeik vannak, magánéletükkel távolra sodródhatnak a márka közvetíteni vágyott alapértékeitől. Ez a gyakoribb botrányforrás egyébként - de az is előfordul, hogy a korábbi márkanagykövet egyszerűen visszabeszél, kiszáll a buliból. Ez történt pár éve a Pepsivel, amelyet egy nálunk kevéssé ismert indiai krikett játékos, Virat Kohli ejtett, mondván, nem tudja olyan termékhez adni az arcát, amelyet ő maga már sosem fogyasztana. (Nem mellékszál: mivel a Pepsi rengeteg celebet használ globálisan a kampányaihoz, így nagyobb mértékben teszi ki magát az élő szereplőkkel történő mindenféle veszélynek.)   

Munkáltatói márkát viszont nem celebekkel, nem stilizált hírességekkel lehet eladni, hanem hús-vér munkavállalókkal. A plakátarc nem csak egy rosszul használt, elbénázott stockfotó egy óriásplakát kampányban - igazi munkatárs teszi ki magát ennek, akikre jó esetben büszkék a kollégái, de legalábbis szeretettel ugratják miatta, jöttében-mentében látja a családja, a gyerek óvó nénije, a körzeti orvos és a kisközértes Terike. A hitelesség az egyetlen, mindenen átívelő erő ezekben a toborzó kampányokban. Ha leszerel a plakátarc, az többet árt, mintha Pityke őrmestert rakták volna oda mosolyogni Marcipánnal az oldalán. A kifelé mutatott, reklámozott értékek és a bent képviselt, a szervezeten belül tapasztalható értékek diszharmóniája mindig katasztrófához vezet a munkáltatói márkázásban (is).

Persze van, akinek még jól is áll, ha simán lelép a plakátról: