Tavaly ilyenkor egy vemhes szurikáta értelmetlen halála borzolta a kedélyeket, most egy görög teknős barbár lemészárlása borítja ki - teljes joggal - a közvéleményt.

A klíma-pánik okán egyre erősebb az emberiség lelkiismeretfurdalása, valószínűleg  - velem együtt - sokszáz millióan érezzük úgy, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk a földi bioszféra megóvása ügyében. Kínára és Amerikára utalva mondja Bödöcs Tibor, hogy ha két óriási gorilla szellentget mellettünk egy liftben, nem sokat javít a helyzeten, ha mi nem ettünk fokhagymát reggelire. Vagyis a jó érzetünkön segíthet, ha vászontáskában visszük haza a bio paradicsomot, vagy önérzetesen nem kérünk szívószálat a Bloody Mary-nkbe, de ettől még ugyanúgy orvvadászok lesnek az utolsó orrszarvúakra, és ugyanolyan intenzitással irtják a pótolhatatlan esőerdőket korrupt banánköztársaságok kormányainak asszisztálásával ezekben a percekben is. Valószínűleg ebben a relációban lehet végiggondolni azt is, miért üt ennyire szíven egy olyan értelmetlen, megmagyarázhatatlan tett, mint egy ártatlan és ártalmatlan kisállat elpusztítása, amely ráadásul a saját, védett helyén a lénynek sem ártva tengődött, fogságban, de alighanem a lehetőségekhez képest boldogan. 

Az állatokkal való kegyetlen bánásmód, különös tekintettel arra, ha a megosztás korában egyúttal hencegéssel is társul, nagyon heves reakciót vált ki a közvéleményből. Csak az elmúlt néhány évből is számos olyan esetre emlékezhetünk, amikor az verte ki a biztosítékot, hogy nem általánosságban hallottunk veszélyeztetett, vagy csak veszélyben lévő állatok pusztulásáról, hanem konkrét egyedek elpusztításával szembesültünk. Itt a blogon is írtam Cecil, az oroszlán lelövéséről. Pár hete egy floridai ügyvéd tett ki videót arról, ahogyan vízbe - és vélhetően a halálba - kényszerít egy mosómedvét, amelyik a jachtján "potyautaskodott". Egy ritka és veszélyeztetett fekete zsiráf kilövése miatt egy ideig az internet leggyűlöltebb személye volt az az amerikai nő, amelyik mind a mai napig szerepel a médiában tettével és mit sem bán belőle.

Nehéz megítélni, melyik gyomorforgatóbb: elmenni a nagyvadak utolsó védett rezervátumaiba és ott "vadászni", vagy egy már amúgy is fogságban, de legalább értő figyelemmel gondozott, alapszükségleteket biztosító és védettséget adó állatkertben élő állatokkal garázdálkodni. (Egy kirívó magyar példa: a pécsi állatkertben saját ketrecében (!) vadásztak le osztrák vadászok a barnamedvét, "Csokit".) 

A morális vetület közti különbség alighanem eldönthetetlen, de ami kommunikációs szempontból izgalmas, az az állatkertek kommunikációja. A felkavaró esetekben az állatkertek megszólalásai sokszor a legmértéktartóbbak, a közvélemény bosszúvágyával szemben inkább higgadtságot és szakmaiságot képviselnek. Erre pedig nagy szükség is van, mert a közvélemény vért (emberi vért) akar látni, és a hangadók sokszor elborzasztó revansvágytól fűtöttek. A közelmúltban, Magyarországon 5 gólyafióka webkamera által élőben közvetített halála miatt kívánták az intézményvezető gyerekeinek pusztulását a kommentelők, de valóban súlyos erkölcsi vitát váltott ki Amerikában egy súlyosan veszélyeztetett, ezüsthátú gorilla hím lelövése, akinek azért kellett meghalnia, mert bemászott hozzá egy figyelmetlen szülő hároméves gyereke. Mondani sem kell, az internet népe kit lőtt volna le.

A már említett szurikátás ügyben a kommunikációból kevésbé felvértezett vadaskert vezető még szította is az indulatokat a hibát elkövető kisgyerek ellen - ilyen azonban a Fővárosi Állatkert vérprofi kommunikációs stábja esetében sohasem fordulna elő. Hanga Zoltán szóvivő vagy ösztönösen, vagy pedig hihetetlen profizmussal minden esetben átgondoltan, színesen és informatívan nyilatkozik, a teknős esetében sem a szörnyülködésre és a bosszúra helyezi a hangsúlyt, hanem kihasználja a lehetőséget, hogy edukáljon, információt adjon át általában a görög teknősökről, állatvédelemről és az állatok szeretetéről. Egy jó kommunikációs stáb végiggondolja, mit akar átadni, a következtetések levonását és így a mélyebb bevésődés lehetőségét rábízza a befogadókra. Respect.