Remek, tanulságos konferencián volt szerencsém részt venni tegnap. A Kreatív által gründolt PR Napon tényleg talán a legjobbak adtak elő, és próbáltak közösen gondolkodni a PR szakma jövőjéről.
Nem tudom mások hogy vannak vele, én az ilyen egész napos konferenciákat meg szoktam próbálni valamilyen módon egyben is értelmezni, feldolgozni. Aligha gondolhatta bárki, hogy valamelyik kollégánk előadásából egyszer csak megtudjuk a tutit, ami megoldja a következő 5-10 évünket a szakmában. Ilyen illúziói senkinek sem lehettek, annak ellenére, hogy a főelőadó, Nick Andrews valami hasonlóra tett kísérletet, és persze jó lett volna megtudni Galambos Marcitól, vagy Dudás Gergőtől, hogy mi a biztos módszer az Origó, vagy az Index címlapjára történő kikerüléshez, persze pozitív szövegkörnyezetben. Az ügyfeleink nyilván díjaznák, ha egy-egy konferencián mindenkinek kiosztanák a bölcsek kövének egy-egy darabját, és onnantól aztán bérelt helye lenne mindenkinek a média kiemelt felületein.
No, hát ez nincs így.
Ehelyett érdemes az egész előadásfolyamot, kerekasztal-beszélgetéseket, vitákat teljes egészként értelmezni, és kontextusában elhelyezni. A konferencia egyik legfontosabb kulcsszava számomra az érzelem volt. Tényleg feltűnő volt, hogy milyen sokszor kerültek elő az érzelmek, egymástól teljesen eltérő tematikájú előadásokban is. Úgy látszik, kell most ezzel kezdenünk valamit.
Lássuk csak: volt, aki azt állította, hogy egy cég hosszútávú víziója az érzelmekről kell szóljon, milyen érzeteket akar kiváltani az adott márka, hogyan viszonyuljanak hozzá a fogyasztók, felhasználók és persze a munkatársak. Utóbbiakról azt is megállapítottuk, hogy az elkötelezettségben, a lojalitásban is leginkább a pozitív viszonyulásnak van szerepe. Ez azért is fontos, mert a munkatársak a tulajdonosok és a menedzsment legfőbb szövetségesei, ők kommunikálnak a cégről, üzeneteket közvetítenek a közösségi médiában, tartalmat gyártanak, a pozitív érzelmi kötődés nélkül mindez nem működik, rosszabb esetben pedig életveszélyt jelent a márkára nézve.
Egy másik izgalmas megállapítás volt, hogy a márka a továbbiakban nem csak a cég tulajdona. A márkanév mindazoké közösen, akik rajonganak érte, megosztják, továbbítják az üzeneteket, lájkolnak, részt vesznek a márka életében. Közösséget alkotnak, magukénak érzik, és törődnek a márka sorsával. Nem beszéltünk így egy-egy márkáról akár csak egy évtizeddel ezelőtt sem, nem igaz?
Manapság minden jóravaló cég, digitális tartalmat előállító személy, vagy márka titkon (vagy nem is annyira titkon) arról álmodozik, hogy egyszer az életben sikerüljön valami virálisan terjedő képet, videót, vagy szöveget létrehoznia. Süljön el egyszer a keze úgy, hogy aztán tényleg milliónyi ember küldözgesse egymásnak a remekművét. Egy összeállításban hét kritériumot foglaltak össze arról, milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy videóból vírusvideó lehessen. Ebből a hétből négy valamilyen módon az érzelmekkel volt kapcsolatos. (Sokk-hatás, bevonás, büszkeségre építés, stb.)
Meglepő lehet, de még a jog és PR kapcsolatának disputájakor is előjött a téma. Volt már szó itt a blogon is a szómágiáról, a kifejezések megválasztásának erejéről, fontosságáról. Most arról hallhattunk, hogy a kríziskommunikáció részeként egy cég sosem beszél felelősség elismeréséről, hanem legrosszabb esetben is csak a felelősség vállalásáról, illetve ugyanígy: mindig együttérzéséről biztosítja csak a kárt szenvedőket, de nem kér bocsánatot, mert az már a felelősség elismerése lenne. (Érdekesség, legalábbis nekem, hogy az egyik előadó az ezen a blogon magyarul elsőként szereplő kríziskezelő videót is bemutatta nagy siker mellett.)
Ezzel együtt arról is esett szó, hogy a mai tendenciák szerint a márkák sokszor megengedik maguknak az ellágyulást, a könnyeket, az érzelmek felszínre törését. Ma már (vagy épp jelenleg?) nem a karót nyelt szuperprofizmus, az acélhideg racionalitás jellemzi a márkakommunikációt, hanem a lágyság és az érzelmek.
Vagy ezért, vagy más miatt, de a nap vége aztán egy olyan szenvedélyes veszekedésbe torkollott egy újságíró, egy PR-os és egy jogász részvételével, hogy a legtöbben csak feszengve mozgolódtunk, aztán inkább el is párologtunk. Szenvedély, érzelmek: két kulcsszó a sok egyéb tanulság mellett, amit elhoztunk magunkkal.
------------------
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot rss-en, vagy akár twitteren. Vagy Facebookon.
Utolsó kommentek