Az egész világ, velünk együtt egy fantasztikus sportember életéért aggódik. A hétszeres F1-bajnok egy buta síbalesetben szerzett életveszélyes fejsérülést, állapotáról aggasztó hírek érkeznek. A megdöbbentő eset apropóján, amint ez ebben a blogban megszokott, elmerengünk egy-két kommunikáció-szakmai jelenségen.

Egy kézen megszámolható azon területek köre, amelyek egyöntetű védettséget élveznek a kommunikációban, fogalmazhatunk akár úgy is, hogy tabunak számítanak. Ezek kikezdése, megkapargatása óriási elutasítottságot von magára, még gyakoribb az, hogy marginális honlapoktól, szennylapoktól eltekintve egyáltalán napirendre sem lehet hozni, mert a sajtó és a szakpolitika magától is féken tudja tartani magát. Hiába erre gondolnánk az eset kapcsán: az egészségi állapot sajnos már régen nem ilyen. A bulvárlapok olvasottsági, kattintásbeli versenyében az egészségünk nem védett terület, a paparazzók akár végstádiumban lévő hírességekről is megpróbálnak minél több közelit készíteni, amit aztán műfelháborodással, mégis kéjesen nézeget a nagyközönség. 

Ami viszont szembeötlő volt a Michael Schumacherrel kapcsolatos első híradások vonatkozásában, hogy siettek az első pillanattól leszögezni, hogy a sportoló viselt a fején sisakot, később már úgy fogalmaztak, hogy a sisak nélkül már biztosan nem lenne életben. A felelős kommunikáció ebben az esetben elsődleges fontosságúnak tartja, hogy az olyan biztonsági eszközök és berendezések presztízse, a beléjük vetett bizalom fennmaradjon, emiatt ez azonnal kulcskérdéssé vált a témában.

A másik ilyen, és ez már sokkal általánosabb terület, az általában az egészségügyi ellátás kérdése: a tragikus események 98 százalékában kötelezően megemlítik, hogy a "gondos orvosi ellátás ellenére", vagy "az orvosok odaadó munkája / minden igyekezete ellenére", stb. Ezt még a tragédiákban érintett családtagok is el szokták mondani, ahogyan Schumacher esetében is történt, történik.  A professzionális egészségügyi ellátásba, a szakszerű orvosi munkába vetett közbizalom abszolút tabunak számít: szeretnénk mindnyájan abban hinni, hogy ha arra kerül a sor, mi is, hozzátartozóink is a leggondosabb ellátásban részesülnek majd. (Összevetésül emlékezhetünk egy másik sportember, a trinidadi Fradi hátvéd tragédiája kapcsán az egészségügyi stábot bíráló edző kommunikációs ámokfutására és az ezt követő azonnali leváltására is.)

Nem illik piszkálni a mentésügy megszervezettségének kérdését sem, nem illik öncélúan, címlaphajhászás kedvéért aláásni a mentőhálózatba vetett közbizalmat. (A kulturált szakmai vita természetesen nem ide tartozik.) Ezek ugyanis olyan fogódzók, amikre szükségünk van a pánikmentes hétköznapok megőrzéséhez. Nem retteghetünk 0-24 órában a Paksi Atomerőmű stabilitásával kapcsolatban sem. Noha a rejtegetés az összeesküvés-elméletek kedvelőinek jó táptalajt jelent, a legrizikósabb, legfélelmetesebb környezeti körülményeink egyszerűen nem képezhetik vita tárgyát, a felelős sajtó és a felelős politika ezeket a tabukat tiszteletben tartja. Ha van rajtuk sapka, azért, ha nincs, akkor meg azért.   

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot rss-en, vagy akár twitteren. Vagy látogass meg honlapunkon, vagy a Facebookon.