Első alkalommal, de biztosan nem utoljára közlünk vendégposztot itt, a Spindoc Kommunikációs Hálózat blogján.
Ismét a vízbe borult egy menekülteket szállító hajó a Földközi-tengeren, nem messze a - mára a bevándorlás szimbólumává vált - Lampedusa szigetétől. A hajón az eddigi információk szerint nagyjából 700 ember utazott, akik Líbiából keltek útra, többségük minden bizonnyal életét vesztette. Az egyre súlyosbodó helyzet kapcsán a bevándorlás kérdése Európa-szerte minden eddiginél nagyobb erővel került napirendre. Ennek jele, hogy számos európai vezető (Hollande, Mogherini, Renzi) szólalt fel szinte azonnal a tragédia kapcsán.
A kérdés kommunikációs szempontból történő vizsgálata ebből kifolyólag nagyon is indokolt. Az európai vezetők részéről kiemelkedő fontosságú, hogy milyen keretbe helyezve tálalják az eseményeket, és hogyan határozzák meg a cselekvés irányát. Ha csak a jelenlegi helyzetből indulunk ki, kitapinthatóvá válik a valóságértelmezések és a felmerülő, különböző irányú társadalmi igények közötti feszültség kérdése: egyszerre van jelen a humanitárius krízis narratívája – emberek vesztik életüket Európa partjainál, annak reményében útnak indulva, hogy új hazára lelhetnek –, valamint egy biztonságpolitikai szemlélet is, mely szerint az ideérkező bevándorlók mind gazdasági, mind közbiztonsági (rendészeti) szempontból egyre nagyobb fenyegetést jelentenek Európa számára. A kommunikáció és az erre épülő cselekvés kapcsán egyáltalán nem mindegy, hogy bevándorlók tömegei lepik el az ostromlott erődként helytálló Európát (beleillesztve a problémát a tágabb „civilizációk harca” tematikába) vagy a háborúk borzalmaitól megtépázott menekültek vesztik életüket arra várva, hogy Európa kinyújtsa feléjük segítő karját.
A feladvány tehát az, hogy miképp lehet feloldani ezt a kettősséget. Van egy krízishelyzet, amely a többségben egyszerre hat az erkölcsi felelősségérzetre, valamint egyszerre vált ki egzisztenciális félelmet, akár egy hatástalanításra váró időzített bomba. Mindkét igény érthető, mindkét igény igazolható. Az egyik egy külső erkölcsi elvárás (segítenünk kell), a másik egy belső félelem (tömegek jönnek és mások, mint mi).
Ezt az egyre inkább csúcsosodó feszültséget az európai vezetők is érzik. Francois Hollande az ügy kapcsán kifejtette, hogy növelni kell a járőrhajók számát, több légi ellenőrzésre lesz szükség az övezetben, és sokkal intenzívebb küzdelemre az embercsempészettel szemben, mert akik ezeket az embereket a hajókra teszik nem csak embercsempészek, hanem terroristák is. A csempészek=terroristák kommunikációs szempontból jól értelmezhető stratégia: ez által a felelősséget a csempészekre hárítja át és a helyzetet egy biztonsági narratívába helyezi a francia vezető.
Federica Mogherini ezzel szemben Európa erkölcsi felelősségét kívánta kiemelni, mikor kijelentette, Európa túl sokszor mondta már, hogy soha többé…, haladéktalanul meg kell oldani a krízist, ugyanis a szolidaritáson, az emberi jogok és méltóság tiszteletén alapuló unió számára elfogadhatatlan mindaz, ami a déli határvidékén történik. A fentiekből jól látható a különbség a két megszólalás között, míg Mogherini uniós politikusként könnyen megjelenítheti az erkölcsi felelősséget, addig Hollandenak, számolva a belpolitikai következményekkel, rendészeti kérdésként is be kell mutatnia a fennálló problémát.
A valóságértelmezésért folytatott küzdelem tétje nagy. A felelős európai vezetők részéről hatékony kríziskommunikációra van szükség, hiszen a helyzet egyre kritikusabb és félő, hogy a jelenlegi helyzetben, a kommunikációs térben könnyedén adhatnak a társadalom számára érthetőbb, látszatra az igényeknek könnyebben megfeleltethetőbb válaszokat a radikális keretek. A hatékony cselekvés első lépése a valódi igények kommunikáció révén történő feloldása: amit kimondunk, azzal szembe is tudunk nézni.
A kérdés kapcsán az észak-afrikai spanyol városka, Melilla képe juthat eszünkbe. A fenti fotó a melillai golfklubban készült. A spanyol határőrség rendszeresen összecsap a kerítésre felkapaszkodókkal, mások a tengerben úszva próbálják a falat megkerülni, közülük többen az életükkel játszanak. Sokan Európa szégyenfalának nevezik a kerítést, de a spanyol kormány visszautasítja, hogy bárki Észak- és Közép-Európa kényelmes irodáiból üldögélve kioktassa őket emberségből, miközben ők folyamatosan védik Európa határait. A kép jól illusztrálja a kommunikációban felmerülő feszültségeket: erkölcsi kötelesség, Európa felelősségének kérdése és az „idegen” fenyegető jelenléte egyszerre jelenik meg. Ezzel néznek most szembe azok a vezetők, akiknek a helyzet kapcsán meg kell szólalniuk.
Mousa Aida Zsófia, tanácsadó-elemző írása
---
ha érdekel a kríziskommunikáció, ne felejts el feliratkozni a Spindoc Kríziskommunikációs eMagazinra itt. Kéthetente jön is az új kiadvány.
Utolsó kommentek