Egy messziről jött ember azt mond, amit akar, de ha valaki a saját fészkébe csinál, rögtön megemelkedik az ingerküszöbünk. A szekták is az utólag mindent kibeszélő kiugrott tagjaikra a legmérgesebbek. Márpedig Robert Phillips kívülállónak, messziről jött embernek semmiképp sem bélyegezhető: negyedszázados szakmai múlttal, egészen a közelmúltig csúcsvezetője volt a világ legnagyobb PR multijának tartott Edelman csoportnak. Ha ő száll ki a mókuskerékből, és publikálja könyvben a PR szakma végét, azt illik komolyan venni.
Mi a baja tehát Phillipsnek? Leginkább a bizalmi deficit, ami a pénzügyi szektor, a politikai szektor, az FMCG szektor mellett a public relations-t is sújtja, sőt, bizonyos olvasatban a PR maga lenne az, ami elfedi a stikliket, elfogadhatóvá tenné az elfogadhatatlant. A szerző ostorozza a felszínes CSR-t, amely még a bangladesi ruhagyártűz füstölgő hullái fölött is gyorsan fenntarthatóságról és társadalmilag felelős intézkedésekről papol, de már önmagában abszurdumnak minősíti, ha egy vállalat, mint ahogy az gyakori, kiszervezi a CSR tevékenységet, ahelyett, hogy a napi üzletmenetben érvényesítené a hangoztatott elveket. Kijut a szidalomból a Virgin vezetőjének, Richard Bransonnak, az Unilvernek is. Még a Starbucks járt a legjobban, mert ezt a fejezetrészt Phillips nemes egyszerűséggel átfeketítette, jelezve, hogy nyomdafestéket nem bír el, amit a cégről gondol. Muszáj leszögezni: Phillips nem indulatosan, volt szakmájától megcsömörlötten vagdalkozik. Arisztotelésztől Aquinói Szent Tamáson át századunk jeles gondolkodóiig elemzi a kialakult bizalmi válság okait és arra jut, hogy ma már nem nemzetállamok, hanem üzletállamok működnek, PR helyett a Public Leadershipé a jövő, a részvételi demokráciáé, fogyasztók helyett a polgároké. A felvilágosodott CEO-é, aki lehajol a problémához és nem delegálja azt a PR csapatnak. Phillips állítja: a cég maga válik médiává, nincs szükség közvetítőkre, vagy épp kódolókra. A szervezet közvetlen kapcsolatban állhat a közvéleménnyel és saját munkavállalóival is. Ahogy leszögezi: a bizalom nem egy üzenet, hanem egy eredmény. Zavarbaejtő megállapítások, amelyekkel lehet és kell vitatkozni, de lesöpörni az asztalról nem szabad. Akkor hát veszélyben van-e a PR-osok kenyere? Talán nincs, mert akinek a halálhírét keltik, sokáig él. Maradjunk meg ennél a reménynél, mert úgyis az hal meg utoljára…
Robert Phillips: Trust me, PR is dead
Unbound
GBP20 / 278 oldal
Az írás eredetileg a Kreatívban jelent meg.
Utolsó kommentek