Ismerünk számos jeles kommunikátort, akiktől rengeteget lehetne tanulni, inspirációt meríteni. Ugyanakkor úgy tapasztaltuk, hogy ezek az általunk nagyra becsült szakértők csak ritkán nyilatkoznak, még ritkábban nyilatkoznak szakmai kérdésekről, ráadásul olyankor se azt kérdezik meg tőlük, ami minket érdekelne. Úgyhogy mi most megkérdezzük. Lényegre törő, nem köntörfalazó, belemenős, valódi beszélgetéseket tervezünk, elsősorban persze a kríziskommunikációról. Most Vető Viktóriát, a Sziget sajtófőnökét bírtuk szóra.
1999 óta vagy a Szigetnél.
Régóta, igen. De még sincs két ugyanolyan nap. Maga a konstrukció is változott, most már saját ügynökségünk, a PressPresso viszi a Sziget kommunikációját, miközben saját kulturális projektjeink, megbízóink is vannak. Ennél is fontosabb, hogy a Sziget is ebben az időszakban nőtte ki magát, bővült óriási, komplex rendezvénnyé, miközben a kommunikációs formák döbbenetes változáson mentek keresztül, újak a csatornák, rendkívül összetett a kommunikáció.
Áprilistól szeptemberig nincs szabad perced, a mostani interjúra is az utolsó szabad időpontban, március végén kerítünk sort.
Azért megoldottam volna később is, legfeljebb nehezebben. Békeidőben ketten visszük tulajdonosként az ügynökséget és van egy munkatársunk is, aztán ahogy megyünk bele a fesztiválszezonba, úgy lesz egyre nagyobb a csapat. Meggyőződésem egyébként, hogy mindenkinek kell valami ciklikusság a munkájába, kellenek a pihenő, regenerálódást szolgáló időszakok is. Mondom ezt egyébként úgy is, hogy a fesztiválkommunikáció is egészen kitolódott már, simán lehet decemberben, januárban nyári fesztiválokkal kapcsolatos híreket kiadni, így egyre nehezebb megoldani a nyugalmi periódusokat.
A Szigetre úgy gondolok, mint egy pozitív hírgyárra, folyamatos diadaljelentésekkel, „minden eddiginél jobb, nagyobb, látványosabb”, érkező világsztárok neveivel. Belülről is ilyen?
Hát, nagyon nem. Egyfelől elvárás is a közvélemény részéről velünk szemben, hogy ilyen győzelmi jelentésekkel tartsuk fent az érdeklődést, fokozzuk a várakozást, másfelől már a fellépők, programok bejelentése is rizikós, mindig van fanyalgás, elégedetlenség is. Miért nem lép fel ez, miért nem hívtuk azt, miért jön újra amaz. Miközben a fesztiválok – és ez nemzetközi jelenség – egyre kevésbé a fellépőkről és sokkal inkább a feelingről szólnak. Látványról, életérzésről, buliról. Tegyük hozzá, hogy a hazai közönség legjobban várt sztárjai már nem feltétlenül esnek egybe sem a legkurrensebb nemzetközi main streammel, sem az egyre nagyobb arányú külföldi szigetelőkével sem.
Azért persze évről évre vannak krízishelyzetek is, hol kisebb, hol nagyobb mértékben szól bele az élet a tervekbe. Mennyire és hogyan készültök krízis-szituációkra?
Csak annyiban készülünk, hogy tudjuk, bármi megtörténhet. Ismerni kell a nagy szabályokat, a törvényszerűségeket, de ezeket az élet aztán rendre megcáfolja. Ennyi év alatt már tényleg kitapasztaltuk, hogy ilyen helyzetekben mi lehet a leghatékonyabb kommunikáció, hogyan működik a helyzet kommunikációs kezelése. Új eszközök, új módszerek lépnek be, ezeket is figyelembe kell venni. Azt tekintjük vis maiornak, ami prompt, azonnali reakciót követel meg, ami átírja az aznapi terveket. Ugyanakkor nem akarunk kiszolgáltatottak lenni; a kialakult helyzetre való reakció esetében is odafigyelünk a hosszabb távú hatásra, arra, hogy az üzenetünk illeszkedjen a már eddig kialakított imázsunkba, maradjunk egységesek. Ezért gondolom fontosnak, hogy a kríziskommunikációt végző szakértő ismerje már régebből az adott céget, koherens legyen a korábbi üzenetekkel, ismerje a kulturális hátteret, a kulturális környezetet, a hatásmechanizmust. A másik fontos alapszabály a kríziskommunikáció tekintetében, hogy közben sem szabad leállni az előre tervezett ügyeink kommunikálásával. Ha ilyenkor leállnák, megbénulnánk pár napra és csak a krízist kezelnénk, akkor nem lehetne hatékony a pozitív kommunikáció sem, szóval ilyenkor a „business as usual” működik, kiegészítve a krízisre való reagálással.
Mennyire zökkent ki egy-egy kipattanó krízis a nyugalmadból, mennyire tudsz higgadt maradni?
Mi alapvetően a normális menetrendre készülünk, el akarjuk mondani az üzeneteket, beharangozni a fellépőket, helyszíneket, miközben természetesen tudjuk, hogy folyamatosan beeshet egy-egy kellemetlenség is. Ugyanakkor úgy vagyok vele, és a tapasztalat is azt mondatja, hogy minden aktuális hírnek lesz valamilyen kimenetele, lesz megoldása. Lehetne azon parázni, hogy lesz-e dohánybolt a Szigeten, de attól még haladni kell az interjúszervezéssel is, közben pedig megoldódik a trafikkérdés is előbb-utóbb. Nem szabad, hogy ezek kizökkentsenek. Kicsit olyan, mint a gyereknevelés: hosszú távon gondolkozunk, tudjuk merre van az előre, de közben azért előállnak váratlan, azonnal kezelendő helyzetek is. Ezt értettem az előbb a hosszútávú hatás elemzésén.
Végignézve a Szigettel kapcsolatos kisebb-nagyobb kríziseket, úgy látom, vannak bizonyos szempontból előre várhatóak, vagy valamennyire tervezhetőek, ide sorolom a túlmozgásos politikusokat.
A rutin, a tapasztalatok valamennyire segítenek eligazodni. A folyamatos tájékozódás, figyelem által nagyjából érezzük, hogy miből lehet nagy ügy, és mi kevésbé fajsúlyos. (Ez a pozitív kommunikációra is igaz persze, az előjelekből, a közbeszédből előre kiszűrhető, hogy mik az érzékeny pontok.) A politika szerencsére egyre kevésbé jelentkezik rá a Szigetre, de azért a public affairs vonalon is folyamatosan dolgozunk, tulajdonosi szinten tartjuk a kapcsolatot a döntéshozókkal. Ezzel együtt minket is váratlanul ér, amikor egy februári sajtótájékoztatón bejelentik, hogy milliárdos területfoglalási díjat várnak a Szigettől. De például a nagy port felvert Magic Mirror botrányról kaptunk előzetes jelzést, hogy „nem tetszik a melegsátor”. De legyünk pozitívak: a közbeszédhez kénytelenek a politikusok is idomulni, ma már nagyon nem lenne trendi betámadni a Magic Mirrort, mert elfogadottabb, természetesebb lett és ebben a Szigetnek nem csekély szerepe van.
Azért a politika szeret mindig a Sziget körül sertepertélni, vagy Medgyessy, Torgyán, Demszky adja egymás kezébe a kilincset, vagy egyfajta optikai tuning részeként nagy komolyan végez hangerő mérést a helyi polgármester.
Ezt szeretném picit tágabb kontextusba emelni, ha lehet. A Sziget egy üzleti vállalkozás, ezt mindenki tudja. De ezen túlmenően ma már egyértelműen olyan értékeket is képvisel, ami az egész ország, különösen a főváros szempontjából is mértékadó. Éppen ezért fontos, hogy ezekre az imázserősítő értékekre ne nekünk kelljen felhívni a figyelmet, ne mi mondjuk magunkról, hogy milyen sokat jelent a Sziget az ország megítélésének. És innen nézve már hitelességet ad, ha a helyi polgármester szívén viseli mind a fesztiválozók, mind a helyben lakók sorsát, akár azzal, hogy hangerőpróbát rendel el, akár azzal, hogy bölcsességre, türelemre, megértésre inti a lakókat, akik felé ő viseli a felelősséget.
És akkor derült égből villámcsapásként előjön, hogy területfoglalási díjat kel fizetni, vagy csomagolhattok.
Érdekes helyzet, mert nyilvánvaló volt minden érintett számára, hogy a Sziget nem képes milliárdokat fizetni területfoglalási díj gyanánt. Így maga a felvetés is inkább egyfajta kampányesemény lehetett, amiről nem értesültünk előre. De itt utalnék arra, hogy hosszú távon kell imázst építeni, üzeneteket közvetíteni, mert egy ilyen támadás esetén már késő lenne elkezdeni magyarázni, hogy a Sziget az nem egy nagyszabású koncert, hanem egyetemes érték a város brandjének szempontjából, ami nagy űrt hagyna maga után. Ha ezt évek, évtizedek alatt sikerül következetesen beépíteni a fejekbe, akkor egy ilyen területfoglalási ultimátum nehezebben lesz védhető a politika oldaláról is. És ezt nem csak a fesztiválozó fiatalok értik, hanem – szinte - mindenki.
Ráadásul elég messziről indultatok: kezdetben a fiatalok életét veszélyeztető drogtanyaként élt a Sziget az aggódó szülők fejében.
És ezt sikerült évek hosszú sorának aprólékos építkezésével megváltoztatni. Ez egyértelműen a stratégiánk része volt, azt valljuk, hogy meg kell mutatni mindenkinek a Szigetet, jöjjenek ki, vagy nézzék meg a tévében, jöjjenek közel és tapasztalják meg, hogy ez egy veszélytelen, jókedvű, szelíd hely. Szintén a stratégiai alapvetés, hogy az érzelmileg túlfűtött, érzelmeket felkorbácsolni vágyó nyilatkozatokra mindig tényszerű, higgadt reakció a válasz a részünkről. Mi nem harcolni akarunk; a hamis állításokat helyre tesszük, a politikai blöfföket igyekszünk elengedni.
Vannak aztán a valódi vis maior esetek, mint egy óriási vihar, vagy egy haláleset. Van, amire úgy emlékszel vissza, mint igazi rémálom?
Annyira régen volt már: a körhinta baleset volt az első ilyen rémálom-esemény. De egy ekkora fesztiválon tényleg bármi megtörténhet. Eltűnt valaki, aztán megkerült, második világháborús bombát kell hatástalanítani. Nem a nyilvánosság előtt zajlik, de nem kellemesebb az sem, ha egy fellépő együttes cuccait lopják el, ezeket is kezelni kell. És akkor nem beszéltünk még arról, amikor a sajtó képviselői hívnak fel rémhírekkel, hogy igaz-e ez, vagy az? Ilyenkor természetesen rögtön utánanézünk, kivizsgáljuk, majd cáfoljuk, vagy helyretesszük, de ez is rengeteg időt-energiát rabol el. Hálát adok a sorsnak, amikor egy nap úgy megy végig, ahogy terveztem. Nagyon sok a platform, sok vélemény tud előkerülni, a folyamatos monitorozással, készenléttel valamennyire megpróbáljuk elejét venni, vagy előre detektálni a lehetséges rémhíreket, vagy krízishelyzeteket. A vihar, időjárás-viszontagság persze más súlyú dolog: ezek valóban életveszélyes szituációk lehetnek, ami nem csak kríziskommunikációt igényel, hanem előzetes intézkedéseket, sajtókiértesítést, programhalasztást. Ezzel nem szabad kockáztatni.
Haláleset még így is elő-előfordul. Amint megfigyeltem, ezeket igyekeztek nagyon szigorúan leválasztani a Szigetről.
Igyekszünk tisztázni a helyzetet és egyértelműsíteni a tényeket. Az esetek többségében arról van szó, hogy bármi is történik, ott csak a Sziget kerül fókuszba, a részletek elsikkadnak. És az is gyakran előfordul, hogy a Szigettel egyidőben esetleg a Szigethez közel történt eseteket a fesztivál „kommunikációs farvizén” szeretnék felnagyítani. (Kedvenc példám, amikor a Sziget idején, a déli határon találtak egy vonatban egy zacskó kábítószert, aminek a tulajdonosa nem lett meg, a határőrség szóvivője azonban már egyből nyilatkozott, hogy egy szigetes szállítmányt foglaltak le, pedig azt sem tudták ki hozta, honnan jött és hova szánták.) És ilyenkor elindulnak a véget nem érő találgatások. Ezekben az esetekben gyorsan és sok irányból kell információt szerezni, hogy összeálljon a teljes kép – mikor, hol, kivel és mi is történt valójában – és a félinformációkból összeállt képet kell mihamarabb tisztázni.
Jön a sokat emlegetett fesztiválszezon. Izgulsz még ilyenkor? Vagy a rutin megadja a kellő magabiztosságot?
Lámpalázam azért van. Ha a fesztiválokon ránézek az óriási embertömegre, hirtelen rám tör az érzés, hogy milyen brutális nagy felelősség ez. Hogy ők erre jegyet vettek, és meg kell kapniuk az élményt, amire befizettek. A munkatársaimnak azt szoktam mondani, hogy mi egy évig ezért az egy hétért dolgozunk, nincs mód javítani, nem tudjuk visszahívni, mint egy hibás alkatrészt az autón. Most kell bizonyítani és ez megadja a kellő vizsgadrukkot.
---
Fotókért köszönet a Kreatívnak
---
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot rss-en, vagy akár twitteren. Vagy látogass meg honlapunkon, vagy a Facebookon.
Utolsó kommentek