Bőhm Kornél szakblogja

Kétszázból mindössze öt cégnél sikerült lezárni a bértárgyalásokat 2020-ra vonatkozóan - számolt be a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Döbbenetesen alacsony szám, különösen, ha belegondolunk, ezek csak azok a cégek, ahol ennek a szövetségnek a tagszervezetei jelen vannak. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy arra számítsunk: a január idén is a sztrájkhelyzetről, sztrájkfenyegetésről fog szólni a gazdasági életben, és persze akár a közszférában is.

Lehet, hogy csak engem került el a Gucci év eleji botránya - mindenesetre csak a friss híradásokból értesültem róla, hogy az olasz luxusmárka komoly árfolyamveszteséget szenvedett el egy rossz ízléssel kialakított pulóver piacra dobása miatt. A képet elnézve nem kell olyan sok belemagyarázás abba, hogy ezt a pulcsit sokan négerré maszkírozásnak, angol közismert nevén "blackface"-nek tartsák.

A blackface-ezés, különösen Amerikában abszolút "no-go"-nak számít, és a feketék elnyomásának egyértelmű szimbóluma azóta, hogy ilyen feketére maszkírozott fehér színészek játszották minden kabaréban és korabeli filmekben az együgyű, bamba feketét, akit jól ki lehet röhögni, megalázni. (Minden hazai áthallás, esetleg a rádiókabaréban használt kisebbségi akcentusok miatt nem a véletlen műve, csak nálunk kisebb az érzékenység és az igény a politikai korrektségre.)

A nyári főszezonban hétről hétre kerül bele a Wizz Air a hírekbe, legtöbbször inkább negatív kontextusban. Megkérdeztük a légitársaság kommunikációs illetékesét, hogyan élik meg és hogyan kezelik a mindennapi kríziseket, mi a kríziskommunikációs megközelítésük. Interjú Radó Andrással, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzserével.  

Szerencsétlen egybeesés lenne a több különböző Wizz Air nevéhez kötődő „botrány”, vagy áll a háttérben valamilyen átszervezési, folyamat-jellegű kihívás?

Ezek, az elmúlt időszakban a sajtó által felkapott események elszigetelt esetek és semmilyen átszervezési, folyamat-jellegű oka nincs. Naponta átlagosan 500-nál is több járatunk van, több mint 100 000 utast szállítunk – nyáron ez a szám még magasabb – ám járataink túlnyomó többsége pontosan, és minden zavar nélkül száll le. Tavalyi üzleti évünkben járataink 0.2%-át kellett csak törölnünk – jelentős részüket a nem megfelelő időjárási körülmények miatt. Nem szabad az elmúlt pár esetből messzemenő következtetéseket levonni az üzemelésünkre.

A megnövekedett nyári forgalom pedig természetesen gyorsabban a felszínre hozza ezeket a problémákat. Az utasok se szeretnek a repülőtéren ülni ahelyett, hogy a tengerparton barnulnának...

A közvélemény a nyári főszezonokban szinte fel van készülve arra, hogy utaztatással, turizmussal kapcsolatos problémáktól hangos a média. Utazási irodák csődjei, külföldön rekedő turisták, váratlanul elmaradó utak, túlfoglalt repülőjáratok mellé most megérkeztek a máshová érkező repülők, a túlterhelés miatt itthon, vagy kint hagyott csomagok. Most csak a légiközlekedést tekintve ennyire nehézzé vált megszervezni a szezonálisan megnövekvő utasszámot?  

A Nivea globális marketingügynöksége "hátat fordít ügyfelének, miután a Nivea egyik képviselője - telefonon - elutasított egy megjelentésre szánt kreatív anyagot, amelyen két férfikéz fogta volna egymást. A márka illetékese állítólag úgy fogalmazott: "We dont' do gay at Nivea", amit a címben megfogalmazott módon lehetne valahogy magyarra ültetni. Mivel a kreatív ügynökség részéről telefonáló fél maga is meleg, zokon vette a homofób hozzáállást és jelentette főnökeinek. A világ egyik legnagyobb marketingügynöksége, az FCB pedig bejelentette, éves szerződésük lejártakor "levonul" az ügyfélről, mert nem tud együttműködni ilyen értékrendbeli különbség mellett.

Tavaly ilyenkor egy vemhes szurikáta értelmetlen halála borzolta a kedélyeket, most egy görög teknős barbár lemészárlása borítja ki - teljes joggal - a közvéleményt.

A klíma-pánik okán egyre erősebb az emberiség lelkiismeretfurdalása, valószínűleg  - velem együtt - sokszáz millióan érezzük úgy, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk a földi bioszféra megóvása ügyében. Kínára és Amerikára utalva mondja Bödöcs Tibor, hogy ha két óriási gorilla szellentget mellettünk egy liftben, nem sokat javít a helyzeten, ha mi nem ettünk fokhagymát reggelire. Vagyis a jó érzetünkön segíthet, ha vászontáskában visszük haza a bio paradicsomot, vagy önérzetesen nem kérünk szívószálat a Bloody Mary-nkbe, de ettől még ugyanúgy orvvadászok lesnek az utolsó orrszarvúakra, és ugyanolyan intenzitással irtják a pótolhatatlan esőerdőket korrupt banánköztársaságok kormányainak asszisztálásával ezekben a percekben is. Valószínűleg ebben a relációban lehet végiggondolni azt is, miért üt ennyire szíven egy olyan értelmetlen, megmagyarázhatatlan tett, mint egy ártatlan és ártalmatlan kisállat elpusztítása, amely ráadásul a saját, védett helyén a lénynek sem ártva tengődött, fogságban, de alighanem a lehetőségekhez képest boldogan. 

Elsöprő erejűnek hat a felháborodás a Telekom anyák napi kisfilmje körül, amelyben a szokásos anyák napi ünnepségre érkező, mit sem sejtő édesanyáknak felvételről mondják el gyermekeik azokat a kifogás paneleket, amiket egész évben hallgatniuk kell a velük nem foglalkozó, rájuk időt nem szakító anyáktól. A bűntudat, "a rossz szülőnek levés", vagy legalább a "nem elég jó szülőnek levés" amúgy is egész évben, 0/24 órában gyötör minden szülőt az aktív életet élő, dolgozó családokban - hát ebben a kifordított világú és gondolatiságú, sötét tónusú filmben mindenki megkapja a magáét. A végén szereplő kis bonbon (a Telekom szolgáltatásaival napi 4 percet is tarthatnátok egymással a kapcsolatot) inkább csak erőltetett lezárás. Egy keserű és vádaskodó alapbeállítás után katarzist nem, csak felháborodást kiváltó gyönge befejezés. Annyira súlytalan a feloldás, hogy a releváns, bűntudatot kiváltó narratívával nem tud egy súlycsoportban lenni, hogy egyenesen szánalmassá válik. 

Rendkívül érzékenyen érint a budapesti patkányveszély - szerencsére még nem futottam össze egyeddel, de rettegek a pillanattól, amikor igen. Laktam már olyan városban, sőt, olyan szobában, ahol a kis egérkék mindennapos jelenségnek számítottak, és rém büszke voltam Budapestre, amely a világ egyetlen patkánymentes nagyvárosának számított. Tavaly decemberig.

A döbbenet képei. Alighanem mindenkit a monitorok elé szögezett a lángoló templom, a világ egyik legikonikusabb épületének szívszorító küzdelme a pusztító tűzzel. Nagyon sok és köztük majd több okos elemzés jelenik majd meg arról, mi mindent jelentenek ezek a sokkoló képsorok az európai, tágabban a nyugati kultúra számára, hogyan marad meg, hogyan csapódik le a lelkekben.

És ennek része lesz az az óvatos reménykedés is, ami a reggeli beszámolókból látható: a kár ugyan felbecsülhetetlen, de az felbecsülhető, mi minden menekült meg: elsősorban a Notre Dame "épülete", a szerkezet, és a műkincsek, a templom szakrális "tartalma". Az óvatos reménykedést táplálják a mindenhonnan érkező adományok és nagyvonalú felajánlások Szegedtől Salma Hayek férjéig.

Kilépett az állományából egy rendőr - egy fiatal munkavállaló, aki egy időben az arcát is kölcsönözte a szervezeti toborzáshoz. A fiatalember csalódottan arról ír, hogy akármekkora álma is volt, hogy rendőr lehessen, nem elég a tisztességes megélhetéshez, amit a munkaadója biztosít, és még reménye sincsen többre a belátható jövőben. Ez típusra az egyik legnagyobb fajta pofon, amit egy munkaadó csak nyilvánosan kaphat.  

Feltűnően szemérmes a hazai média a péppé vert német topmenedzser és két fiának ügyében - legalábbis, ami a helyszín megnevezését illeti. Láthatóan senki nem akarja, nem meri elsőként leírni az érintett szórakozóhely nevét, mintha nem is lenne különösebben fontos, hol történt az eset. Sőt, gondosan kerülik azt is, hogy megnevezették, melyik nagy német cég topmenedzseréről van szó. Utóbbi tényleg kevésbé szorosan tartozik az ügyhöz. Az előbbi viszont talán mégis.