A vébéről hamar távozó C. Ronaldo ismét megtalálta a módját, hogy róla szóljon a show. Kilenc év után eligazolt a Reáltól, hogy Olaszországban, a Juventusban vegyen várhatóan búcsút a komoly professzionális labdarúgástól. (Nem ideértve a várható levezető éveket Kínában, a Közel-Keleten, és Amerikában). 

Egy ilyen csúcsigazolástól valószínűleg még Felcsúton is elégedetten csettintene a klubigazgató és a teljes baráti kör, de a Juventust nem ilyen fából faragták. Egy hete híre ment, hogy a csillagászati vételár a hagyományosan Juve résztulajdonos Fiat (és Ferrari) autógyárat is terheli, a Fiat egyik gyárában sztrájkolni akarnak a dolgozók.

A munkabeszüntetés, és általában az ilyen jellegű zúgolódás nagyon is általános jelenség, amit leginkább az "erre bezzeg van pénz" panasszal lehet körülírni. Nem kell ahhoz Cristiano Ronaldót leigazolni, hogy bármilyen nagyobb beruházásnál, vagy indokolatlannak tűnő pénzköltésnél előjöjjenek a panaszos hangok. A költés, beruházás automatikusan előhívja a többi érintett korábbi sérelmeit és igényeit.

Egy cégnél ilyen neuralgikus pont lehet például a vezetők autóflottájának cseréje, amit mindig ingerülten vizslatnak a béremelést, magasabb túlórabér kompenzációt követelő szakszervezetek. De ne higgyük, hogy egy jól sikerült céges buli, vagy egy exkluzívabb elvonulás költségeire gondolva ne éreznénk legalább páran úgy, hogy "erre bezzeg van pénz". Persze, elég otthon körülnézni: nem lehet úgy új autót venni, hogy ne kerülne szóba közben a mosogatógép lecserélésének igénye... 

Ide tartozik, hogy a sérelmeket szenvedő fél nagyon helyesen ismeri fel, hogy az ilyen rongyrázós pillanatok a megfelelőek a saját igények előhozására, régi követelések számonkérésére. Ez egy kommunikációs, ha úgy tetszik, tárgyalási játszma. Az egyik fél lép egy kockázatosat, a másik pedig beleveri az orrát.  

Nem lehet mindenkivel jót tenni és mindig lesznek hangadók is, akik szítják a feszültséget. Ez azonban nem kell meglepetésként érje a vezetőséget, a kommunikációs felelősöket. A legfontosabb természetesen az érintettekkel (stakeholderekkel) történő nyílt és lehetőség szerint minél előbbi kommunikáció. El lehet, és el kell magyarázni, hogy a csillagászati vételár egy üzleti döntés, üzleti befektetés, ami a nyereségesen működő, Ronaldoval is megnövelt értékű klubból profitot hoz, vagy legalább márkanévben hoz annyit, hogy a négy év alatt megtérül a beruházás. (Ahogyan azt is el kell magyarázni, hogy a cég vezetője nem járhat lepukkant autóval, mert az rossz fényt vet a cégre.) Nyilván az észérvek közé tartozik az is, hogy egy szakszervezet ne hasonlítsa össze Ronaldo vételárát a túlórapénzek alakulásához - ez ugyanis megfelel annak, amikor minden kiadást - Magyarországon - lélegeztetőgépekre váltunk át. Végezetül pedig valószínűleg kell mindenféle apróbb engedményt tenni a dolgozóknak, hogy lássák, ők is sincsenek elfelejtve a világsztár érkezése ellenére sem. Ők is érezzék, van abban nekik valami jó, hogy náluk játszik "a Ronaldó". 

Ja, igaz is, végül megtartották a sztrájkot: öt darab dolgozó vett részt rajta az 1700-ból. A többiek lehet éppen Ronaldó első bemutatkozó sajtótájékoztatóját nézték...

---

Ha érdekelnek az üzleti krízisek és a kríziskommunikáció, figyelmedbe ajánlom a könyvemet, Sem megerősíteni, sem cáfolni... címmel jelent meg pár hete, kapható a könyvesboltokban és online is.