Bőhm Kornél szakblogja

Az Egyesült Államokban három rendőrt lőttek agyon egyetlen nap leforgása alatt. Kettőt közülük minden előzmény nélkül, rajtaütéssel, kivégzésszerűen.

A brutális esetek racionális eszközökkel nem indokolhatók, nem magyarázhatók, ugyanakkor nem is előzmény nélküliek. Az amerikai rendőrség hónapok óta súlyos morális válságban van, ráadásul egy olyan országban, ahol a rendőröknek, és minden közszolgálatot ellátó egyenruhásnak rendkívüli tekintélye, és őszinte megbecsültsége van. A rendőrség működésének alapját adó közbizalom most romokban hever - noha várható, hogy a mostani megrázó gyilkosságok elősegítik a társadalom leghangosabb hőzöngőinek magukba szállását, a közhangulat fordulását.

A pattanásig feszült állapotot több botrányos eset idézte elő, ezek gyakorlatilag kivétel nélkül fegyvertelen, színesbőrű civileket leterítő fehér rendőrökről szóltak. Akiket ráadásul a kivizsgálások után felmentettek a vádak alól. Az egyes botrányok külön-külön elemezhetők és magyarázhatók, de hogy szerencsétlen esetek sorozatáról, vagy egy összefüggő tendenciáról van-e szó, az legalábbis véleményes. Az egyik ilyen ügy, egy pitiáner "bűnöző", illegális cigarettaárus, Eric Garner halála szimbolikus eset lett: az életéért könyörgő fiatalember utolsó szavai (I can't breath - nem kapok levegőt) a tiltakozási hullám fő szlogenje lett. A mostani rendőrgyilkosságokat is összefüggésbe hozzák ezek megtorlási szándékával.

A "Garner" esetet a rendőrség kríziskommunikációs szempontból is félrekezelte: a PR osztály létrehozott egy Twitter falat a közbizalom helyreállítása érdekében,      amelynek a #Wehearyou (hallunk benneteket) nevet adta. Ez csak olaj volt a tűzre: a tiltakozók rögtön trompfoltak azzal, hogy csak azt kellett volna meghallani, amikor a fuldokló Garner tizenegyszer ismételte a halála előtt az "I can't breath" mondatot.

Ráadásul nem ez volt az első idei fiaskója a rendőrség PR osztályának. A közönségkapcsolat javítása érdekében az év derekán indítottak a New York-iak Twitter kampányt #MyNYPD néven, amelynek során arra biztatták a civileket, hogy osszák meg a rendőrség intézkedéseivel kapcsolatos (pozitív) személyes élményeiket. Az akció totálisan félresikerült, az internetet tömegesen árasztották el a rendőrség túlkapásaival foglalkozó fotók és videók.

A civil tiltakozások, a rendőrség elleni hangulatkeltés minden korábbinál erősebbé vált. A legutóbbi tüntetéseken már kifejezetten rendőrök vérét követelte a tömeg. Hát, most megkapták, de ezeknek a gyilkosságoknak beláthatatlanok a társadalmi következményei.

Az intézményi kommunikáció felelőssége ilyen helyzetekben is elmondhatatlanul nagy. A "szolgálunk és védünk" közbizalmat erősítő szlogenek, a mosolygós, a hibázó autósoknak büntetés helyett citromot adó rendőr a társadalmi kapcsolatokat erősíti a mindennapokban. Mondhatni: békeidőben. De az éles, adott esetben félrekezelt helyzetek ezt a társadalmi bizalmat, szolidaritást pillanatok alatt felszámolják, vagy végzetesen erodálják. Pedig a rendőr - működő demokráciákban - valóban a közt szolgálja. A fegyveres testületek kommunikációja szinte önálló tudományágat képviselnek. Minden érintettnek érdemes újra felcsapni a tankönyveket.

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot rss-en, vagy akár twitteren. Vagy látogass meg honlapunkon, vagy a Facebookon. Követhetsz a Linkedinen is, és a hírlevélre se felejts el feliratkozni!

Nem hittük volna néhány évvel ezelőtt, amikor a drogfogyasztással kapcsolatban bevezették az "elterelés" intézményét, hogy éppen a drogtesztet fogják kommunikációs elterelésnek használni...

A politikai életben igen gyakori "spindoctor" eszköz az elterelő témák bevetése, van, amikor sikeres a manőver, van, amikor kevésbé. Emlékezhetünk: az első Fidesz kormány a török vendégmunkásoknak történt cégeladások hetében élesítette az állítólagos titkos megfigyelésekről szóló terelést, és hasonló akciónak tűnt a netadó hirtelen támadt ötlete is néhány hete. Az általános, kötelező drogteszt bevetése is messziről érezhetően ilyen apropóból került napirendre.

Nagy felbolydulást okozott az Index lebuktató cikke a kuruzsló, ál-egészségügyi portálokkal kapcsolatban. A felháborodás jogos, és - mondhatni - menetrendszerű. A hiszékenység vámszedőit közmegvetés sújtja, nem volt ez másképp például a Bajor Imrét ciánnal kezelő csodadoktor címlapra emelésekor sem.

A hiszékenység mióta világ a világ segíti az emberiséget bizonyos dolgok megértésében, megismerésében, illetve ezek helyett a könnyű magyarázatok elfogadásában, és a megnyugvásban. A bajban lévő, méghozzá halálos fenyegetettségben lévő emberek szívesen belekapaszkodnának a végső, biztosnak látszó szalmaszálba, legyen az sárkány ellen sárkányfű, egyházi búcsúcédula, vagy a tumort pár nap alatt kikezelő gyógytea. A pánikban lévő ember sokszor hiszékeny, és inkább nélkülözi a józan összefüggésekbe vetett bizalmát, ha valami egyéb csoda jobb esélyekkel kecsegteti nagy bajában.  

Ismerünk számos jeles kommunikátort, akiktől rengeteget lehetne tanulni, inspirációt meríteni. Ugyanakkor úgy tapasztaltuk, hogy ezek az általunk nagyra becsült szakértők csak ritkán nyilatkoznak, még ritkábban nyilatkoznak szakmai kérdésekről, ráadásul olyankor se azt kérdezik meg tőlük, ami minket érdekelne. Úgyhogy mi most megkérdezzük. Lényegre törő, nem köntörfalazó, belemenős, valódi beszélgetések, elsősorban persze a kríziskommunikációról. A GDF SUEZ kommunikációs igazgatója, Pánczél Andrea válaszol kérdéseinkre.

Két netadó ellenes tüntetésen vagyunk éppen túl. Érzel valamilyen elégtételt, vagy örömöt, hogy az egyetemes szolgáltatókat sújtó intézkedések ekkora visszhangot váltanak ki a lakosság körében?

Az internet korlátozása, mint elv, távol áll tőlem. Minden interneten zajlik, és bármi, ami ezt korlátozza, az a fejlődés és az innováció ellen hat. Finnországban most lett alkotmányos alapjog a nethez való hozzáférés. Ugyanakkor az energetikai szolgáltatókat sújtó intézkedések, vagyis például a „rezsicsökkentés” nehezen összevethető a mostani elképzelésekkel. Az internet szolgáltatás szabad piacon zajlik, mi pedig nagyrészt regulált tevékenységet folytatunk, magyarán az ár nem rajtunk múlik. A működésünket szabályozói környezet határozza meg: ha döntés, jogszabály születik, akkor aszerint kell működnünk.

Kívülről szemlélve feltűnő volt, hogy milyen visszafogott kommunikációt folytatott a GDF SUEZ a rezsicsökkentést illetően. Nehéz ilyenkor lábhoz tett fegyverrel asszisztálni a változásokhoz?

Kommunikációs szempontból nem könnyű időszak. Nehéz eldönteni, hogy mivel segíted a vállalatot és mivel kevésbé. A kommunikációs igazgatóság feladata a cég működésének támogatása, ennek kell alárendelni mindent. Ilyenkor jellemző persze hogy nagyon együtt mozog a cég érdekképviseleti, lobbi tevékenysége és a kommunikáció. Egymást támogatjuk, szorosan együttműködünk.  

Kohn ’45-ben Angliába disszidál. ’49-ben hazalátogat és a Nagykörúton összefut Grünnel, aki megkérdi tőle, hogy mint megy kint a sora. Kohn elmeséli, hogy van egy kis háza, jól keres, miegyéb. Tehát akkor boldog ember vagy! - foglalja össze Grün. A fenét! –mondja lemondóan Kohn –hát lehet egy angol boldog India nélkül?!

Több százezer honfitársunk találhatja magát abban a helyzetben, hogy egyik nap még egy életerős birodalom munkavállalójaként keresi kenyerét és szerencséjét, majd egyik napról a másikra egy kisebb, vagy adott esetben akár EU-n kívüli országban találja magát, pedig el sem mozdult kicsiny, de annál drágább albérletéből. A többszörös identitásválság persze legkevésbé a kitántorgott magyarokat, lengyeleket érinti: még nehezebb helyzetben vannak az angolok, skótok, észak-írek, walesiek, akiket eddig mindközönségesen briteknek neveztünk. 

Szeptember 18-án választ Skócia, a népszavazás tétje a jelenlegi formájában 300 éve létrejött Nagy-Britannia fenntartása, vagy elvetése. A függetlenségi népszavazást lélegzetvisszafojtva figyeli egész Anglia és persze mindenki más, akinek ebben a körben nem osztottak lapot. 

Egy éppen ötven évvel ezelőtt sugárzott reklámfilm tekinthető a negatív kampányok megújítójának, mérföldkövének. A legősibb, és az egyik legvitatottabb negatív hirdetésként tartják számon a „Daisy Girl” („Margarétás kislány”) reklám-spotot. A Lyndon Johnson elnöki kampányát támogató filmecskén egy fiatal lány áll a mezőn, és virágszirmokat tépdes le a margarétákról. Amint számolja a letépett szirmokat, a visszaszámlálásba egy férfihang is bekapcsolódik, és ahogy a közeledik a nullához, egyre közelebbről mutatják a kislány szemét. Nullánál pedig a kislány szemében a jellegzetes gombafelhő; egy atomrobbanás képei látszanak. A megjelenő szlogen szerint: „Vagy szeretjük egymást, vagy mindnyájan meghalunk. Szavazz Johnsonra! Túl nagy a kockázat, ha otthon maradsz.” Johnson ellenfele az atomprogramot támogató republikánus „héja”, Barry Goldwater volt. A hirdetés mindössze egyszer ment le, a sokk azonban megtette a hatását és részben ez is oka volt annak, hogy Johnson diadalmaskodni tudott.

Ezt az 1964-es kampányfilmet tartják az amerikai politikai reklámok fordulópontjának. A reklámfilm hatékonyságát mindenképpen segítette a „képzeletformáló” hatás. Vagyis a negatív üzenet jobban hat a fantáziára, meglovagolja a választók fejében élő félelmeket, előítéleteket. Ráadásul az üzenet értelmezéséhez, „dekódolásához” sem kell sok energia. A vizualitás hatása és a könnyen érthető üzenet megtette a magáét; a reklámfilm működött. Meg kell említeni, hogy a két jelölt közötti döntő különbségnek állította be az atomprogram támogatását, illetve ellenzését, és az összehasonlításból a békés megoldást hirdető Lyndon Johnson tűnhetett szimpatikusabbnak. Ebben az esetben tehát, Johnson riválisának, Goldwater-nek a háborúval való kacérkodás, az atomháború reálisnak beállított veszélye volt a leghatékonyabb támadási felület, más szavakkal jól építette fel az egyik jelölttel kapcsolatos félelmet és a másik jelölt által sugárzott remény kontrasztját.  

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot rss-en, vagy akár twitteren. Vagy látogass meg honlapunkon, vagy a Facebookon.