Ismét színre lépett Monica Lewinsky ("Van-e, ki e nevet nem ismeri?"), és több mint tizenhat év hallgatás után nagyon fontos dolgokról beszélt. Érdemes meghallani, amit mond.

A most 41 éves Lewinsky mindössze 24 éves korában tett szert nem vágyott világhírre, mert, mondjuk így, összeszűrte a levet akkori főnökével, aki történetesen éppen az Egyesült Államok elnöke volt. Az egykori fehér házi gyakornok másfél évtizedre eltűnt a világ szeme elől, most azonban sorsát, pontosabban sorscsapását felvállalva, bemutatva új misszióba kezdett.

Egy messziről jött ember azt mond, amit akar, de ha valaki a saját fészkébe csinál, rögtön megemelkedik az ingerküszöbünk. A szekták is az utólag mindent kibeszélő kiugrott tagjaikra a legmérgesebbek. Márpedig Robert Phillips kívülállónak, messziről jött embernek semmiképp sem bélyegezhető: negyedszázados szakmai múlttal, egészen a közelmúltig csúcsvezetője volt a világ legnagyobb PR multijának tartott Edelman csoportnak. Ha ő száll ki a mókuskerékből, és publikálja könyvben a PR szakma végét, azt illik komolyan venni.

Mi a baja tehát Phillipsnek? Leginkább a bizalmi deficit, ami a pénzügyi szektor, a politikai szektor, az FMCG szektor mellett a public relations-t is sújtja, sőt, bizonyos olvasatban a PR maga lenne az, ami elfedi a stikliket, elfogadhatóvá tenné az elfogadhatatlant. A szerző ostorozza a felszínes CSR-t, amely még a bangladesi ruhagyártűz füstölgő hullái fölött is gyorsan fenntarthatóságról és társadalmilag felelős intézkedésekről papol, de már önmagában abszurdumnak minősíti, ha egy vállalat, mint ahogy az gyakori, kiszervezi a CSR tevékenységet, ahelyett, hogy a napi üzletmenetben érvényesítené a hangoztatott elveket. Kijut a szidalomból a Virgin vezetőjének, Richard Bransonnak, az Unilvernek is. Még a Starbucks járt a legjobban, mert ezt a fejezetrészt Phillips nemes egyszerűséggel átfeketítette, jelezve, hogy nyomdafestéket nem bír el, amit a cégről gondol. Muszáj leszögezni: Phillips nem indulatosan, volt szakmájától megcsömörlötten vagdalkozik. Arisztotelésztől Aquinói Szent Tamáson át századunk jeles gondolkodóiig elemzi a kialakult bizalmi válság okait és arra jut, hogy ma már nem nemzetállamok, hanem üzletállamok működnek, PR helyett a Public Leadershipé a jövő, a részvételi demokráciáé, fogyasztók helyett a polgároké. A felvilágosodott CEO-é, aki lehajol a problémához és nem delegálja azt a PR csapatnak. Phillips állítja: a cég maga válik médiává, nincs szükség közvetítőkre, vagy épp kódolókra. A szervezet közvetlen kapcsolatban állhat a közvéleménnyel és saját munkavállalóival is. Ahogy leszögezi: a bizalom nem egy üzenet, hanem egy eredmény. Zavarbaejtő megállapítások, amelyekkel lehet és kell vitatkozni, de lesöpörni az asztalról nem szabad. Akkor hát veszélyben van-e a PR-osok kenyere? Talán nincs, mert akinek a halálhírét keltik, sokáig él. Maradjunk meg ennél a reménynél, mert úgyis az hal meg utoljára…

Robert Phillips: Trust me, PR is dead

Unbound

GBP20 / 278 oldal

Az írás eredetileg a Kreatívban jelent meg.

Ismét térdre kényszerült a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászrepülője. A közvélemény hajlamos összefüggést látni két hasonló esemény között, főleg, ha azok időben is közel vannak egymáshoz, ebből a szempontból különösen szerencsétlen, hogy májusban is katapultálnia kellett két pilótának egy magyar Gripenből. A cseh földön landolt gép meg is semmisült.

 A mostanival kapcsolatban még ellentmondó hírek jönnek, a menthető, a kishibás és a totálkár vonalon, mint ahogy a pilóta sérülését illetően is nehéz a tisztánlátás. Mint minden krízis esetében érdemes ezúttal is megvizsgálnunk, milyen tanulságai, üzenetei lehetnek ennek a balesetnek.

Öcsém, ha ilyen fejem lenne, zsákban hordanám! Olyan dagadt, hogy könnyebb átugrani, mint megkerülni. Nem egy matyó himzés... Olyan a lábad, mint egy őzikéé - olyan szőrös. Egy kis testkép-megszégyenítésért nekünk sem kell a szomszédba mennünk, de a vitát, ami most az angolszász világban fellángolt, érdemes figyelemmel követni. A témakör nálunk valószínűleg fel sem tűnne, gyors rákeresés után több ezer magyar nyelvű találatot kapunk az elmúlt pár hétből a bikiniszezonra való készülésről. A celebes-bulváros lapok közül megtudhatjuk azt is, hogy egy bizonyos Ada, VV Fanni, Fésűs Nelly és mások hogyan "faragják le kilóikat" a bikiniszezon előtt, és - természetesen - még nincs késő elkezdeni.  

Ez a reklám verte ki a biztosítékot Nagy-Britanniában, ahol a "body shaming" (kb. kinézet-megszégyenítés, test-kigúnyolás) vörös posztónak számít. A Protein World nevű táplálékkiegészítő-fogyasztószer reklámja két hatást mindenképpen kiváltott: a számtalan panasz miatt a brit önszabályozó reklámtestület betiltotta, illetve szellemesebbnél szellemesebb mémek, sőt, hivatalos ellenreklámok is születtek. (Járulékos haszon, hogy iszonyatos ismertségnövekedéssel jár egy ilyen botrány.)

Ismét verekedés részese volt az ismert hazai zenész, tehetségkutatós felfedezett és Eurovíziós sztár, Kállay-Saunders András. A híradások annyiban ellentmondásosak, hogy Kállay-Saunders szerint nem volt verekedés, csak "súrolta" egy ütés, más beszámolók szerint egyetlen ütéssel terítette le őt egy volt boxoló. A hírt - ha ez hír -, nagyon helyesen a bulvárújságok és bulvár rovatok címoldalain tárgyalják. Nekünk viszont más szempontból érdekes.

A világ - egyik - legjobbfej vállalatának címére igényt tartó Zappos.com egy csapásra vesztette el dolgozóinak 14 százalékát: mintegy 210 fő mondott föl egyszerre az online cipőkereskedelmet forradalmasító, dollármilliárdos forgalmat bonyolító amerikai cégnek.

Gini Dietrich az egyik legkurrensebb PR szakértő a nyugati féltekén, a cége által írt blog, a Spin Sucks pedig a talán legkeresettebb, legbefolyásosabb kommunikációval foglalkozó blog a globális piacon. Az alapító, Gini Dietrich szabadszájú, laza és rendkívül bölcs, olyan szakértő, akitől tényleg lehet tanulni. Akár gyakorlatot, akár elméletet, akár csak a habitust.

Új könyvének visszatérő motívuma a türelemre int. „Maraton, nem pedig rövidtávfutás” – figyelmeztet újra és újra arra, hogy a hírnévmenedzselés, adott esetben a sérült reputáció visszaépítése leginkább sziszifuszi, aprólékos házi feladat, amit nem lehet rohamtempóban megoldani. Ha valaki gyors megoldást ígér, hazudik. Az online tér megtisztítása időigényes feladat, a kellemetlen találatok eltávolítása legtöbbször kétesélyes vállalkozás: vagy sikerül, vagy nem. (Vagy még rosszabb lesz a helyzet a kísérlet után, teszem hozzá én.)

Az online jelenlét tudatos menedzselésére számtalan jó, gyakorlati tanácsot kapunk, a közösségi oldalaktól kezdve a hírgyűjtó site-okig és vissza. Nem lehet ugyanakkor elmenni egy amerikai kommunikációs jelenség mellett, jelesül, a „spin” fogalmának devalválása mellett. Túl azon, hogy ezt személyesen is kikérem magamnak, a korábban ünnepelt spindoktorság egyre egyértelműbben szitokszóvá kezd válni Amerikában, amihez képest szembeállítják a hófehér vitorlájú, vagy - ízlés szerint - fehér lovon járó public relationst. „Spin the truth” – általában ebben a szövegkörnyezetben fordul elő az ügyek jobb fénytörését célzó spindoktor szakma, a hazudozás, manipulálás szinonimájaként, miközben a PR kizárólag a színtiszta igazság elmondására törekszik. Ez a beállítás persze már önmagában is spinning, tehát a kígyó saját farkába harap. Egy szó mint száz, a spin doesn’t suck, de ettől még olvassuk sűrűn a Spin Sucks-ot.

Gini Dietrich: Spin Sucks: Communications and Reputation Management in the Digital Age

Que Publications

150 oldal / 17 USD

Az írás eredetileg a Kreatívban jelent meg.

---

ha érdekel a kríziskommunikáció, ne felejts el feliratkozni a Spindoc Kríziskommunikációs eMagazinra itt. Kéthetente jön is az új kiadvány.

A több ezer áldozatot követelő nepáli földrengés napján a Facebook azonnal aktiválta a kifejezetten ilyen alkalmakra fejlesztett "Facebook Safety Check" alkalmazását. Az aktiválást egyenesen Mark Zuckerberg jelentette be.

Első alkalommal, de biztosan nem utoljára közlünk vendégposztot itt, a Spindoc Kommunikációs Hálózat blogján. 

Ismét a vízbe borult egy menekülteket szállító hajó a Földközi-tengeren, nem messze a - mára a bevándorlás szimbólumává vált - Lampedusa szigetétől. A hajón az eddigi információk szerint nagyjából 700 ember utazott, akik Líbiából keltek útra, többségük minden bizonnyal életét vesztette. Az egyre súlyosbodó helyzet kapcsán a bevándorlás kérdése Európa-szerte minden eddiginél nagyobb erővel került napirendre. Ennek jele, hogy számos európai vezető (Hollande, Mogherini, Renzi) szólalt fel szinte azonnal a tragédia kapcsán.

Kenyára lecsapott a terror. A szétesett államszervezetű Szomália területéről benyomuló terroristák egy Garissa-i egyetemet támadták meg, ahol 147 keresztény diákot mészároltak le. A terror akciók célja - ha ilyet egyáltalán le lehet írni - a destabilizálás, a káosz és pánikkeltés. Valamilyen törékeny status quo kibillentése.

A terror nem a hadseregeket, rendőröket veszi célba, hanem a civileket, az ártatlanokat, egyrészt mert ez könnyebb, másrészt mert megbotránkoztatóbb. A kenyai terrortámadás is ilyen célokból szövődött, kihatása pedig még sokkal szélesebb, mint elsőre gondolnánk. Ilyen például az ország reputációja.